TIFA LOCKHEART
Tifa Cloud-nál egy évvel fiatalabb leányzó,aki gyermekkora óta szereti a fiút, de ahelyett, hogy ráakaszkodna, inkább arra vár, hogy a fiú közelítsen hozzá. Akkor sem viselkedik sportszerűtlenül, amikor tudomást szerez Cloud és Aerith bimbózó kapcsolatáról. Tifa
Talpraesett lány. Miután ő is elveszti édesapját ( erre részletesen kitér a Last Order anime, az FFVII, valamint a CC.) Midgar-ba költözik, ahol csatlakozik az Avalanche-hoz, és egy pub-ot nyit. A Nieblheim-i incidensben kis haján meghal, ezt követően azonban kemény edzésbe kezd, és Kung-Fu mester válik belőle. Lényegében úgy küzd, hogy agyba-főbe veri ellenfelét, fegyverként pedig mindössze egy varázslattal felturbózott kesztyűt használ.
Az AC-ben is Cloud mellett áll, aki szinte alig van otthon, és Tifára marad a csapatnyi árva gondozása, valamint az üzlet fejlesztése is.
Fontos tudni azt is, hogy ő volt Sephiroth és Zack idegenvezetője a reaktornál.
Tifa 168 cm magas (???) ruházata változó, láthattuk már Cowgirl-szerkóban, miniben, és az AC-ben egy konszolidáltabb pincérnőruhában is. Ahogy az ember az arcát szemléli, találhat benne némi ázsiai beütést is :)
Tifa rengeteg fanart, fanfic és cosplay téma is volt, első körben az urak gyártanak róla képeket, ennek oka a figura mellbőségére vezethető vissza, gyanúm szerint XD
Számomra a legszimpatikusabb szereplő, mert a nehézségek ellenére is képes pozitívan látni a helyzetet, becsületes, és egyáltalán nem erőszakos. Az AC-ben egy kicsit Marlene és Denzel pótmamája is, és az FFVII-ben egy szépen fejleszthető karakter, Limit Break-jei hatékonyak, és gyorsan töltődik a harc alatt, szerencsére :)
|